Boldogságóra

Boldogságóra

Az idei tanévben a 6. osztályosokkal /kac-kac csoport/ csatlakoztunk a Boldogságóra Programhoz. Minden hónapban lelkesen készülünk és töltjük fel az anyagot. A szervezők kiválasztják a több ezer csoportból a hónap legjobbját. Nagy örömünkre szolgált, hogy már az első hónapban mi lettünk az ált. isk. felső tagozatosai közül a hónap csoportja. Remélem, hogy a jövőben is …

András-hét

András-hét

November 25-29. között tartottuk András-hetünket, melynek központi témája a Mátra volt. Nagyon sok szép előzetes feladat érkezett, a gyerekek pedig hétközben különböző ügyességi  feladatokban és kézműveskedésben vehettek részt.

Adventi vásár!

Adventi vásár!

December 7-én idén is megnyitjuk az Adventi vásárt, melyre sok szeretettel várjuk felajánlásaikat. A vásárból befolyt összeg teljes mértékben a DÖK kasszáját gyarapítja, melyet az éves rendezvényeken a gyerekek jutalmaira, anyagköltségére és a táborok támogatására fordítunk. A felajánlásaikat december 5-ig hozhatják be. Előre is nagyon szépen köszönjük segítségét!

Matematika verseny

Az Abasári kiskörzeti matematika versenyen: Nagy Benedek Gábor 5 osztályos tanulónk I. helyezést ért el Zaja Gerda Franciska 7. osztályos tanulónk III. helyezést ért el Gratulálunk nekik!

Történelmi verseny

Történelmi verseny

A Heves Megyei Honismereti Egyesület “Rákóczi-szabadságharcról” szóló történelmi versenyének megyei döntőjében az iskola 7. osztályos csapata: Zaja Gerda, Pál Bence, Csík Hanna, Karnok Enikő, Berecz Anna 1. helyezést ért el