TAMOP 3.1.4.C-Szemléletformáló iskolai nevelés a Domoszlói III. András Általános Iskolában

Kedves Látogatók, Tisztelt Szülők!

Iskolánk  a  2014/15-ös  tanévben  TÁMOP-os  pályázatot  nyert  (TÁMOP-3.1.4.  C; „Szemléletformáló iskolai nevelés a Domoszlói III. András Általános iskolában” címmel), melynek keretében intézményünk három táborozási lehetőséghez jutott. Nyelvi tábort szerveztünk Bogácsra június 29-től július 3-ig, természetközeli sporttábort Felsőtárkányba július 27-től 31-ig, és szeptember 14-18 között erdei iskolát Szilvásváradra. A két táborban 25-25, az erdei iskolában 30 gyermek vehetett részt. Tanulóink számára a részvétel ingyenes volt. Minden táborba 3-3 pedagógus kolléga kísérte el a gyerekeket. Tanáraink színes programokkal, kirándulásokkal, kézműves foglalkozásokkal készültek a táborokra. Emellett „nevezetes” napokat is tartottunk, szintén a már említett pályázati keretből; úgymint: családi nap, egészségnap, sportnap és közlekedési napok. A terveink alapján a családi nap szeptember 12-én, az egészségnap október 10-én a sportnapok szeptember 8.

15-16-án, a közlekedési napok október 14-16-án valósultak meg. Ezek egy része saját szervezésű, egy része pedig külső szervezésű volt. A „nevezetes” napokon érdekes műsorokkal, neves vendégekkel és szerteágazó programokkal vártuk a gyerekeket, valamint a családi és az egészségnapon szüleiket is. Élményekben gazdag táborokat és programokat sikerült megvalósítanunk diákjainknak.

Meglepetésként, pályázatunk zárásaként jutalomkirándulást szerveztünk Ópusztaszer-Szeged-Gyomaendrőd-Szarvas útvonalon „nevezetes” helyszínekkel október 28-30-ig. A kiránduláson 42 tanuló és 8 kísérő pedagógus vett részt.

Kalmár Péter

igazgató